22.rész

Talán ostobaság az, amire készülök. Nem tudom, megoldhat-e ez bármit, vagy pont hogy mindent tovább ront. Nagyon fontos nekem, Ő az első ember, akibe teljes szívemből, feltétel nélkül szerelmes vagyok.

Még utoljára körbenéztem, de amit láttam ugyanaz volt, mint pár pillanattal ezelőtt. Kihalt, sötét folyosók. A kézlenyomatom szerencsére már minden szobához belépőt szolgált, így nem kellett attól félnem, hogy kinn ragadok.
Beléptem, és egy tapsolással  felkapcsoltam a villanyt. Sosem értettem, mire jó ez, hiszen az ajtó mellé tett villanykapcsoló bizonyára sokkal olcsóbb megoldás.
Megráztam a fejem. Arra kell koncentrálnom, amiért ide jöttem!

Az asztalon álló számítógéphez mentem, és bekapcsoltam. Valójában alig pár pillanat alatt betöltött, én mégis idegesen sietettem tovább. Nem akartam lebukni, s bíztam abban, hogy nem is fogok.
A nyilvántartásba begépeltem a nevet: Aaron Freiheit
Az olvasásra nem pazaroltam az időmet, rögtön megnyomtam a nyomtatás gombot. Ahogy a kezembe fogtam a lapot, kikapcsoltam a számítógépet és egy taps után elhagytam a szobát.

Örültem, hogy minden ennyire simán ment, nem lett volna elfogadható magyarázatom arra, mit is kerestem. Tudtam, hogy az irányítók tudják, hogy én használtam a számítógépet, de ennek már nincs jelentősége. Én is ugyan olyan tagja voltam a rendszernek mint Emily, vagy akár Brian. Joggal használhatok mindent, ami itt van. Talán más embert ez izgatná, s minden lehetőséget megragadna arra, hogy felbecsülhetetlen titkokat tudjon meg az összes számára fontos emberről, és ezeket felhasználhassa ellenül. Lehet, hogy a régi énem élt volna ezzel a lehetőséggel, de nekem feladatom van. Már így is elpocsékoltam egy hetet, ahelyett, hogy cselekedtem volna. Anélkül, hogy biztonságba helyezném a családom, úgysem fogok semmit tenni, így Brian kifogások nélkül vállalta el a megoldások keresését. Mivel nem kell ezen tovább aggódnom, koncentrálhatok arra, amiért itt vagyok. Lecsukatni az egész bandát, egytől egyig. Viszont ehhez olyan segítség kell, amit csak egy helyen találok meg.

* * *

A gyomrom összeszorult, mikor beléptem az épületbe. Nem mutattam ki az aggodalmam, látszólag magabiztosan követtem az előttem haladó fegyőrt. Próbáltam nem foglalkozni a rácsok mögül értelmetlen dolgokat kiabáló rabokkal, de be kell vallanom, hogy egy kicsit megviselt ez a hely. Nem bírnám ki, ha itt kéne élnem. Sokkoló volt látni ezt az egész helyet, ahol Németország legkegyetlenebb bűnözőit tartják.
- Kérem vigyázzon, Freiheit nagyon hirtelen természetű ember, lehetetlen tudni, mi járhat a fejében – hívta fel a figyelmemet a veszélyre az őr.
- Köszönöm, de azt hiszem elboldogulok vele – bíztam benne, hogyha megtudja miért jöttem, készségesen fog nekem segíteni.
- Azért két őr itt fog állni az ajtó előtt – mondta, majd elindult.

Számtalan féleképp elképzeltem őt, de egyik feltevésem se volt helyes. Az asztalnál egy magas, jóvágású férfi ült, rövid, sötétbarna hajjal. Talán szimpatikusnak tartottam volna, ha nem ilyen helyzetben találkozunk, és nem lett volna a tekintetében valami fura. Mintha az első perctől kezdve színtiszta gyűlöletet érezne irántam.
Köszönésre nyitottam volna a szám, de ő megelőzött.
- Hagyjuk az udvariaskodást, tudom miért jött – a hangja mély volt és határozott.
- Valóban?
- Maga is csak Daniel egyik kutyája lehet, ki más látogatna meg.
- Úgy hiszem, téves elméletet gyártott
A pillanatnyi megingást, amit a fogadtatás okozott, rögtön elfelejtettem. Hirtelen úgy éreztem, képes vagyok hatni rá.
- Talán nem tagja annak a bandának? – célozgatott gúnyosan.
- De, ez így van. Viszont nem azért, amiért gondolja
- Mindenki ezzel jön! Csak azért, hogy eláruljam mi az egész megoldása. Daniel összes embere tudni akarja.
- Megoldása? – a szemem elkerekedett. Van ennek az ügynek egy rejtett dolga? Vajon mit érthet azon, hogy mindenki tudni akarja?

- Az emberek általánosságban véve ostobák, főképp Daniel csapata – ezeket a szavakat hozzám intézte, még mindig azt hitte, hozzájuk tartozom – Viszont a kis vezéretek sejti, hogy ellett előle valami hallgatva és fél, hogy emiatt minden terve romba dől
- Nyilván másképp vélekedett róluk, mikor még maga is közéjük tartozott, csak éppen a vezető volt más
- De hát…
- Honnan tudom? Sok olyan dolog van, még álmában sem gondolná, hogy tudomásom van. Craig Burner volt az, akiben vakon megbízott. Most elítéli azokat az embereket, akik ugyanezt teszik, csak más vezetőnek. Az idősebbik Burner nem is sejtette, mennyire ravasz az öccse, de maga sem. Ezt rontotta el Craig, túlságosan nyíltan számított magára, így tudta nélkül hangolta Danielt maga ellen, Aaron.

Egyre jobban ledermedt, de én nem hagytam abba.
- Ok nélkül van börtönben. A műkincsrablásnál nem volt jelen, csak az előbb említett okok miatt maga lett az, akit Daniel kiszúrt a balhé elvivésére. Nem szörnyű ártatlanul itt ülni?
Felugrott a helyéről, és vészjóslóan közeledni kezdett felém. A karját a magasba lendítette, készülve az ütésre.
- Segíthetünk kijutni innen, ha maga is segít nekünk!
Megállt a keze a levegőben.
- Segíthetnek? Kivel? Innen lehetetlen kijutni!
Eddig tartott az álarca, meggyötört arccal zuhant vissza a székre. Az itt eltöltött idő meggyengítette.
- Higgye el, nem az. Bízunk abban, hogy olyan információval rendelkezik, ami ha lehetővé nem is, de sokkal megkönnyíti Daniel és a többi ember elfogását
- Mondja meg ki a társa! – kérte ingerültebben.
- Emily – mondtam ki a nevét gondolkodás nélkül.
A tekintetéből tudtam, hogy végleg győzedelmeskedtem.