24.rész

A félelem végigfutott a testemen, de nem hagytam eluralkodni. Megfordultam, s egyenesen az engem méregető szempárba néztem.
- Greg? – lepődtem meg, a fiú pedig odalépett hozzám, de még mindig nevetett.
- Megijedtél mi? – kérdezte – Haver, gyakrabban is megtisztelhetnél minket a jelenléteddel! Akkor talán azt is tudnád, miért nincs itt senki…
Felvontam a szemöldököm.
- Már megint túl sokat mondtam – csapott a homlokára – Nem igaz, mindig csak beszélek, beszélek és csak utána jövök rá, hogy nem kellett volna. Felettébb idegesítő, elhiheted!
- Állj, állj, állj! – szóltam rá heves gesztikulálással kísérve – Engem csak az érdekel, Daniel hol van!
Lefagyott a mosoly az arcáról.
- Greg, engem Daniel vár, nálam van egy nagyon fontos dolog! Ha most tovább húzod az időt, azzal csak magadra haragítod – szemrebbenés nélkül hazudtam a képébe.
Talán szégyellnem kéne magam ezért, de nem teszem. Úgy gondolom, ilyen feladat mellett elkerülhetetlen, s talán megbocsáltható. Mit ér néhány hazug szó amellett, hogy életeket kockáztatok? Ha már ezt csinálom, tegyem rendesen, s minél biztonságosabban.
- Gyere velem – adta be a derekát, majd elindult.
Szótlanul mentem utána. Némi sajnálat is felütötte bennem a fejét, hisz ez a fiú rendes lehetne, érhetne valamit. Viszont ehelyett itt van, s pazarolja az idejét, amit értelmes dolgokra fordíthatna.
Én is beleestem ebbe a hibába, de kimásztam. Segítenem kéne neki? Még több nehézséget okozni egy még menthető lélekért?

***

Fura hely volt. Hideg, s csak fáklyák világítottak. A helység másik oldalán egy pódium volt felállítva, az emberek pedig szinte mozdulatlanul várták, hogy valaki fellépjen rá. Ez az egész kezd egyre betegesebbé válni, olyanok, mintha valami szekta tagjai lennének. Mintha valaki átmosta volna az agyukat… Miért gondolják azt, hogy ez az élet? Mi vihette rá őket arra, hogy eladják a lelküket, a szabad akaratukat?
- Ha azon az ajtón bejutsz, ott lesz Dan – mutatott egy irányba, mire bólintottam.
Határozott léptekkel mentem előre, nem foglalkoztam a rosszalló tekintetekkel és megjegyzésekkel. Kopogtam, de senki nem válaszolt. Még egyszer próbálkoztam, de az eredmény ugyanaz volt.

Talán nem volt a legjobb ötlet, de beengedtem magam.
- Te meg mit képzelsz? – ugrott fel egy nagydarab,kopasz fickó. Megragadta a karom, és kiakart dobni a szobából.
- Beküldtetek a házba, mindenféle segítség nélkül. Azt ígérted, jeleztek, ha előbb jön, de nem tettétek! A halálhírem is csak egy dolog miatt zaklatott volna fel, mégpedig ezért! – a zsebemből elővettem a másolt lemezt, és felmutattam.
Daniel leintette az engem szorongató férfit, s egy másik becsukta mögöttem az ajtót. 
- Tessék – dobtam oda neki – Kockáztattam az életem a feladat elvégzése érdekében, remélem ez már elég bizonyíték!
Odajött hozzám, és a vállamra tette a kezét.
- Bizonyítottad a hűséged, s ezzel elnyerted a lehetőséget, hogy maradhass. Menj hát ki a társaidhoz, s várd, kiválasztott vagy-e - a hangja teljesen más volt. Mély, s egyenesen ijesztő. Teljesen más lett a stílusa is. Összezavarodottan léptem ki a szobából, nem értettem már szinte semmit. Mi történt azzal az emberrel, aki eddig irányított?

***

Ováció tört ki a teremben, mikor Daniel fellépett a pódiumra. Mindenki egy dolgot akart: kiválasztottá válni.
Egy mozdulattal elhallgattatta a tömeget.
- Mindannyian tudjátok, miért vagyunk itt. Mikor bekerültetek ide, azzal megváltozott az életetek. Kaptatok valamit, amiben hihettek, amiért szolgálhattok! Néhányatok viszont különleges. Ez a maroknyi személy nagy tettekre termett! Kellenek ahhoz, hogy hatalmat szerezzünk! A megfélemlítés csak a kezdet, csupán csak arra jó, hogy tudják létezünk, s irányításra születtünk! – elhomályosult tekintettel szónokolt, elképesztő átéléssel.
Hátrálni kezdtem. Ez az ember megőrült!
Nem a fülbevalóra, s még csak nem is a pénzre vágyik. Neki más kell, hatalom! Irányítani akar mindent s mindenkit. Azt hiszi, ezzel érheti el az emberek tiszteletét, hogy a legnehezebb dolgokba vág bele. Így akar köztudatba kerülni. Miért tárgyakat szerez magának? Hisz annak az egyetlen haszna a pénz.

- Nem húzom tovább az időt, jöjjenek a nevek! – elővett egy papírt, s kitette maga elé – Ők mind bebizonyították, készek bármit feláldozni s megtenni. Akik nem hallják a nevüket, azonnal távozzanak! Ha ellenáll valaki, a pokol lángnyelvei fogják nyaldosni a testét!
Ideges mozgolódásba kezdtek, mindenki részese akart lenni annak a „titkos dolognak”.
- Szóval a kiválasztottak a következők… - elkezdte sorolni a neveket, de mindegyik ismeretlen volt.
- Emily Freiheit – mondta határozottan, én pedig ijedten néztem körbe. Egy szőke lány kivált a tömegből, és Daniel mögé állt, a többi különleges közé. Fogalmam sem volt róla, hogy Ő is itt van. Egyáltalán miért nem szólt erről az egészről?
- Az utolsó személy pedig – hosszabb szünetet tartott, hogy még inkább fokozza az izgalmat. A gyomrom apróra szűkült, hiszen Emily ott van!
- Bill Kaulitz – némiképp megkönnyebbültem, mikor meghallottam a nevem. Mellette lehetek, együtt maradhatunk, nem kell még jobban kockáztatnunk.
A csalódott, dühödt embereket elkezdték kiterelni, végül 20-an maradtunk.

Odamentem Emilyhez, s Ő rögtön látta a kérdőjeleket a szememben.
- Majd elmondom – tátogta, ugyanis Daniel újra beszélni kezdett, csakhogy már ő is mellettünk állt.
- Láthatjátok, hogy nagyon különböző személyiségeket válogattam, hisz ez kell a sikerhez. Ahányan vagytok itt, annyi vélemény lesz egy-egy dologról, s nekem ez kell. Ti mind az őszinteség hívei vagytok, ami elengedhetetlen. Elvárom mindenkitől, sőt, kötelező minden új információt közölni velem. Olyan dolog ez, amit rajtunk kívül nem tudhat senki, ezen áll vagy bukik az egész. Sokat dolgoztam mindezért, pontos tervezést igényelt minden. Viszont tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is romlik, ezért van szükségem rátok. A gondok leggyorsabb és legpontosabb elhárításához, a titkok kiderítéséhez és minden máshoz. Hiszen ti vagytok azok, akik mindenre képesek – az a helyzet, hogy felettébb meggyőző volt. Rajtunk kívül mindenki hinni kezdett abban, hogy erre született.
A beszéde felébresztette a szunnyadó oroszlánokat, mindenkin eluralkodott a hatalomvágy, s már a siker ízét érezték a szájukban.
- Holnap este nyolckor várlak itt titeket, a továbbiakhoz tudnotok kell az igazságot!